A városi tanács rendkívüli üléssel járul hozzá a családon belüli erőszak megakadályozásahoz

255

Az elmúlt hónap folyamán számos olyan hír érkezett felénk, amely valójában mintha valami rossz krimi filmmből eredne, nem pedig a valóságból. Az utolsó ilyen eset a Belgrádhoz tartozó Rakovica községben történt. A helybeli Szociális Központ parkolójában egy férfi a felesége és saját ötéves gyermeke életét vette el, valamint még három személynek is súlyosabb sérülést okozott. Ez a legutóbbi késelés végre cselekvésre késztette az illetékes szerveket. Számos intézkedést tettek, melyek célja a hasonló tragédiák megelőzése. Városunk is részt vesz ebben a kollektív akcióban, ugyanis már hétfőn, július 17-én, rendkívüli ülést fog megtartani a Városi tanács. Az ülésen legfőképpen arról fognak tárgyalni, hogy miféle döntéseket és határozatokat tudnak hozni, hogy  megelőzzek a családon belüli erőszakot, valamint nagyobb biztonságot nyújtsanak a potenciális áldozatoknak.

Bajusz Karolina